ThorLife

Weboldal egyedi CRM rendszerrel

Irány a weboldal
naptár
Ekkor készült
2017. július
ThorLife planet
ThorLife Header
Kihívás

A Thor Gym funkcionális edzőterem Budapesten. Az egészséges életmódra nagy hangsúlyt fektető teremben meg kellett oldani a vendégek azonosítását, bérleteik kezelését, valamint a napi elszámolásokat is.

Megközelítés

Egy elég komplex rendszerre volt itt szükség. A vonalkódos beléptetésen keresztül, az online számla kiállítos át a napi fogyasztások kezeléséig mindent egy rendszerbe kellett sűríteni. Míg a pultosok tudták kezelni az ügyfeleket, és be tudták őket léptetni, addig az edzőknek is látniuk kellett, hogy a hozzájuk érkező vendégek milyen eredményeket értek el az előző órán, majd nekik is lehetőséget kellett adni, hogy a következő órákra információt mentsenek el.

Megoldás

Több különűálló rendszert készítettünk, mely végül mégis egy egésszé állt össze. Minden csoportnak megvannak a saját lehetőségei és korlátai, melyel tökéletesen el tudják látni saját feladataikat, míg a tulajdonosok egyben látnak mindent. Külön felület készült a rendszer karbantartására, a pultosok beléptetésére, az edzők munkájának könnyítésére, és a vendégeknek, hogy átláthassanak mindent. Ráadásul, az idő alatt amióta velük dolgozunk, kinőtték magukat több teremre, így a termek közötti kommunikáció is a feladatok közé került.

Pultosok

Az ő felületükön Kellett tudni belépni a vendégeket. Volt olyan, aki napi jegyet, volt aki bérletett vett, de fel kellett készülni azokra a látogatókra is, akik AYCM kártyával rendelkeztek (ebben az esetben egy külső adatbázisból is ellenőrizni kellett az illetőt)

A pultosok amellett hogy a saját termükben lévő felhasználók között keresni, majd vásárlásokt feljegyezni tudtak, a napi fogyasztást is vezetniük kellett. Ehhez a rendszer egy nyitó, illetve egy záró standolást kért tőlük be illetve kijelentkezéskor, hogy pontosan nyomon lehessen követni, hogy milyen termékek fogytak el aznap.

Edzők

Az edzőterem csoportos edzések lebonyolítására szakosodott. Minden edző egy külön felületen vezetni tudta, hogy a saját csoportjai éppen hol tartanak, az egyes vendégek ezen belül hogy teljesítenek. Minden vendégről egész életút építhető fel azokból az információkból amiket a vele foglalkozó edzők jegyeztek fel.

Vendégek

a ThorLife weboldalán keresztűl minden vendék be tud lépni a saját profiljára, és követni tudja mikor, milyen órán kell megjelennie, vagy épp milyen órán volt ott. Egy külön naptárba saját plusz edzéseit is kezelni tudja, vagy épp megnézheti, hogy milyen eredményekkel büszkélkedhet. Ha szeretné vezetni tesi felépítésének változásait, arra is lehetőséget biztosítottunk.

Adminisztrátoroknak, Tulajdonosoknak

Az egész rendszer lelke. Itt lehet kiadni a jogosultságokat, vagy épp kezelni a munkatársakat. Külön programozó közreműködése nélkül új termet nyitni, vagy a jelenlegi beállítsait módosítani. A tömérdek statisztika és grafikon mellett akár globálisan, akár termekre bontva a szolgáltatásokat vagy a termékeket lehet kezelni.

Feladatok
Tartalomkezelés icon
Tartalomkezelés
Árukezelés icon
Árukezelés
Rendeléskezelés icon
Rendeléskezelés
E-mail sablonok icon
E-mail sablonok
Qr Code használat icon
Qr Code használat
Beléptető rendszer icon
Beléptető rendszer